Idén egy másik jeles évfordulót is ünnepelhetünk: a hazai radiokémikus közösség első nagy összejövetelét, az I. Magkémiai Szimpóziumot 1965-ben rendezték Debrecenben, amit nagyjából éves gyakorisággal újabb találkozások követtek.
Az Őszi Radiokémiai Napok az a fórum, amely évről évre lehetőséget teremt a radiokémikusok számára kutatásaik bemutatására illetve a legújabb műszerfejlesztések megismerésére. De ami talán ennél is fontosabb, színtere a személyes találkozásoknak, szakmai együttműködések és személyes barátságok kialakításának. Különös figyelemmel követjük a rendezvényeken fiatal kollégáink bemutatkozását, szakmai fejlődését. 1997 óta jutalmazzuk is az általuk bemutatott előadásokat. A díjazottak egy része ma már tapasztalt radiokémikus kutatóként dolgozik és erősíti a szakmát.
Reméljük, hogy ebben az évben is sokan megtisztelik jelenlétükkel jubileumi rendezvényünket, melyre a szervező bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Osztály Radiokémiai Tudományos Bizottsága, valamint a Magyar Kémikusok Egyesülete Radioanalitikai Szakcsoportja szeretettel hív és vár minden érdeklődőt!
MTA Radiokémiai Tudományos Bizottság elnöke
MKE Radioanalitikai Szakcsoport elnöke
Az MTA Radiokémiai Tudományos Bizottságának és munkabizottságainak,
valamint a Magyar Kémikusok Egyesülete Radioanalitikai Szakcsoportjának együttműködésével megrendezésre kerül az
31 ŐSZI RADIOKÉMIAI NAPOK 2026 konferencia.
SDG Családi és Konferencia Központ (8624 Balatonszárszó, Csárda utca 39-41) Időpont: 2026. október 13-15. (hétfő-szerda)
E hagyományos konferencia célja a hazai magkémia és radiokémia valamennyi területén elért legújabb kutatási eredmény áttekintése, valamint szakmai fórum teremtése a hallgatók, doktoránsok és fiatal kutatók részére munkájuk bemutatására.
Kérjük, hogy a konferenciáról értesítse érdeklődő kollégáit és munkatársait is.